Windows, Windows XP telepítése stabilabb alapra
Windows XP telepítése. Külső segédeszközök, védelem, teljesítmény~ és biztonságfokozás.
(Frissítve: 2010-01-08 19:45)
Windows XP, Windows Vista telepítése
Legyünk tisztában a jogi és
technikai feltételekkel, majd jöhet a telepítés. A kézikönyvvel
ellentétben, ez a művelet kb. 3 órát vesz igénybe, beleértve a
minimálisan kötelező alapbeállításokat. Győződjünk meg, gépünk
alkalmas a kiválasztott rendszer futtatására. Ha kalózváltozatot
telepítünk, vagy másik gépen már telepítve van (egyfelhasználós licenc),
interneten keresztül, nem érhetjük el a szükséges frissítéseket, ezáltal
rendszerünk rövid idő alatt instabillá válik, majd összeomlik!
A leírás, operációs rendszer nélküli gépre vonatkozik, de egyes
részek kivételével újratelepítésnél is érvényes. Alkalmazható Windows
Vista esetében is, azonban egyes beállítási értékeket a Vista igényeihez
kell igazítani! Ilyen például a minimális rendszer partíció, legalább 40
GB szükséges, de ez lehet 80 is a későbbiekben telepíteni kívánt
alkalmazások függvényében.
- Kikapcsolt állapotban, a számítógéphez közvetlenül csatlakoztatható
belső, vagy külső technikai (hardware) eszközöket csatlakoztassuk, ha
van, beleértve az internet elérhetőséget is. Így a telepítő be
tudja állítani az egyes összetevők meghajtó programjait. Beállíthatjuk
a szoftver licencét, így a rendszer letöltheti és telepítheti az
elérhető biztonsági és egyéb frissítéseket. Bekapcsolt állapotban,
ne csatlakoztassuk semmit, meghibásodáshoz vezet!
- Indítsuk el a PC-t CD/DVD-ről, ezt a gép
BIOS-jában általában az indítás után, a Delete billentyű
benyomása után tehetjük meg. Keressük az Advenced BIOS Features
menüt. A First Boot Device kapcsolót állítsuk Hard Disk-re
(újratelepítéskor CD/DVD), egyben ellenőrizzük, hogy
valamelyik Boot kapcsolón be legyen állítva a CD/DVD,
legvégül mentsük a változásokat. Indítsuk újra a gépet.
- Elindul a telepítés, közben a képernyőről megtudhatjuk, a "lehető
legjobban választottunk". Legyünk figyelmesek, minden hozzánk
szóló kérdést olvassunk végig, értelmezzük. Mindjárt az elején be kell
állítani a partíciókat, valamint a hozzájuk tartozó fájlrendszert.
Legalább két partíciót állítsunk be, esetleg hármat, ha később Linuxot
is szeretnénk telepíteni (linux számára a teljes rendszer, beleértve
alkalmazások és szükséges szabad hely legyen kb. 10-20 GB), vagy egyéb
okunk van rá. Az első (C) partíció (immár meghajtó) mérete legyen
elegendő a rendszer számára (kb. 3 GB, Vista estén ennél több ), plusz
a tervezett alkalmazásaink (szoftvereink) számára, 80 GB merevlemez
esetén kb. 20 GB, (Vista esetén legalább 40 GB és nagyobb merevlemez).
Lehetőség szerint ne szűkösködjünk, a rendszernek szüksége van legalább
1 GB (Vista esetén legalább 20), vagy sokkal több szabad területre, a
majdani alkalmazások függvényében.
- A fennmaradó partíciót (D v. E) hagyjuk egyben adataink,
állományaink tárolására. Ha nincs szándékunkban Linuxot telepíteni
elégséges két partíció is. Ne vigyük túlzásba a partíciók számát, mert
sebesség lassuláshoz vezet! A fájlrendszert is be kell állítani,
formázzunk minden partíciót (meghajtót) lehetőség szerint NTFS
fájlrendszerre (linuxnak szánt partíciót, felesleges windows alól
formázni). Mindezt, tegyük a képernyőn megjelenő utasítások szerint. Ne
használjunk külső gyártótól partíciónáló programot! Az
újraformázás a merevlemezen lévő összes adatot törli!
- Átvergődtünk a telepítés nehezebb szakaszán. A továbbiakban is
értesítést kapunk a telepítés állapotáról, időnként kérdésekre kell
válaszolni. Tegyük meg átgondolva, értelemszerűen! Befejezésig, teljes
mértékben hagyatkozhatunk a telepítő utasításaira.
- Befejeződött a telepítés, újraindult a számítógép. Rákérdez néhány
hiányzó beállításra, tegyük meg. Jelentősen növelhetjük a PC
sebességét, ha a szükségtelen, rendszerlassító látványelemektől (a
Vista-ra jellemző a látványelemek tobzódása, a számítógép
erőforrásainak nagy részét felhasználja), biztonságkockázati
tényezőktől megszabadulunk.
Teljesítmény- és biztonságfokozás
Nagy valószínűséggel túljutottunk a telepítés folyamatán, és
elkezdtük Windowsunkat stabilabb alapra építeni, azonban kárba veszhet
eddigi munkánk, ha próbálgatni kezdjük kölcsönkapott médiahordozóink
tartalmát, vagy elkezdjük az internet meghódítását. Felhasználónév és
jelszó birtokában, beállíthatjuk internet kapcsolatunkat (a leírás erre
nem vonatkozik, szükség esetén F1 billentyű lenyomása után,
olvassuk a Windows súgóját). Mielőtt csatlakoznánk a hálózatra, indítsuk
el az Internet Explorert, az Eszközök főmenüben
menjünk az Internetbeállítások almenüre, itt a Kezdőlap
panelen kattintsunk az Üres lap gombra. Így, megtesszük
az első védekező lépést az MSN ellen (MSN központon keresztül
előbb-utóbb megtalálnak a spammerek).
Az alábbi beállítások nem követelmények, csupán ajánlottak. Minden,
akár a vizualitással kapcsolatba hozható beállításokat végezzük
belátásunk szerint. Ne feledjük, a számítógép védelme érdekében, semmit
sem tettünk!
- Tálca és Start menü beállításhoz kattintsunk az egér jobb
gombjával a képernyő alján megjelenő vékony sávra. Válasszuk ki a Tulajdonságok
menüt, a Tálca fülre kattintva minden kijelölő négyzetbe
helyezzünk pipát, majd az OK gombbal mentsük. Ismételjük a
műveletet, de most a Start menü fülre kattintva. Jelöljük a Klasszikus
Start menü előtti kiválasztógombot. Mentsük el.
- Asztal beállításhoz kattintsunk az egér jobb gombjával
valahol a képernyő üres területére. Most is válasszuk a Tulajdonságok
menüt. A beállítópanel Témák fülén, a listamenüből jelöljük a
Klasszikus Windows-t. Következik az Asztal
fül, a Háttér legyen: Nincs. Következik a Képernyőkímélő
fül. Tegyünk belátásunk szerint. Gyakran bosszúságot, időveszteséget
okoz. Következik a Megjelenés fül. Ablakok és gombok
legyen: Klasszikus Windows stílus. Színséma
legyen: Windows szabvány. Betűméret legyen: Normál.
Következik a Beállítások fül. Itt a képernyővel kapcsolatos
tulajdonságokat állíthatjuk, ezt a részt optimális esetben a
telepítőprogram helyesen megteszi. Saját felelősségre tegyünk bármit
is!
- Biztonsági beállításhoz kattintsunk az egér jobb gombjával a
Sajátgép ikonra. Tulajdonságok menüből válasszuk az Automatikus
frissítések fület, és jelöljük az Automatikus
választó kapcsolót. A Távoli használat fülön, mindkét jelölő
négyzet legyen üres. A Rendszer visszaállítása fülön,
mindenképp legyen beállítva a C (rendszer) meghajtó, a
jelölő négyzetben, ne legyen pipa! A rendszer-visszaállítás, hibás
alkalmazástelepítés, vagy eltávolítás után jól jöhet.
- Teljesítmény beállítást ugyanitt eszközöljük, a Speciális
fület választva. Teljesítmény mezőben, menjünk a Beállítások
gombra, majd a Vizuális hatások fülön, jelöljük a Legjobb
teljesítmény választó kapcsolót, a jelölő négyzeteket hagyjuk
üresen. Menjünk, a Speciális fülre és jelöljük mindkétszer a Programokhoz
választó kapcsolót. Egyéb beállítás, nem szükséges.
- Hardver eszközök ellenőrzésére, ismét, ugyanitt, csak most a
Hardver fület választva. Kattintsunk az Eszközkezelő
gombra! Ha, az előugró ablakban felkiáltójelet, vagy kérdőjelet
találunk, a kérdéses eszköz nem működik megfelelően. Telepítsük újra,
gyári meghajtó programját!
Külső segédeszközök, védelem
A Windows ablakos, vagy Exploreres
állománykezelése, finoman szólva, nehézkes, időrabló. Köztudott, hogy
külső támadások (vírus, spam, féreg stb.) ellen, a windows rendszerek
csak kezdetlegesen vannak felkészítve! Ha, van internet szolgáltatónk,
magunk is beszerezhetjük az alábbi szükséges programok próbaváltozatát,
persze csak óvatosan!
- Total Commander
letöltése. Mentsük a fájlkezelő segédprogramot a D vagy E
meghajtóra, egy általunk létrehozott könyvtárba. (A C
meghajtót csak a rendszer, és a futtatható állományok számára
használjuk a továbbiakban is!) Ne kalandozzunk másfelé az
interneten! Indítsuk el a telepítést. Segítségével egyszerűen,
átláthatóan, gyorsan kezelhetjük létező és leendő állományainkat.
- A Windows pillanatok alatt összeomolhat az internetre kapcsolódva,
vagy fertőzőtt média (CD/DVD, floppy, pendrive) beolvasása közben.
Folyamatos vírusvédelemre és a Windows biztonsági javításainak állandó
frissítéseire is szükség van. A Windows, az XP változattól rendelkezik
beépített tűzfallal, azonban nem nyújt elégséges védelmet a rendszer
számára. Víruskereső szoftverrel nem rendelkezik. Legelső dolgunk
legyen, beszerezni egy megbízható tűzfal-vírúsírtó programot és
beállítani, legtöbbjüknek ingyenes vagy próba verziója is elérhető. A
víruskereső programokat rendszeresen frissíteni kell, hogy hatékony
védelmet nyújtsanak az új vírusokkal szemben. Figyelembe kell venni,
hogy nem mindeniket lehet telepíteni Vistára, míg a kompatibilitási
problémákat ki nem javítják.
- xp-AntiSpy
letöltése. Az XP-AntiSpy egy hasznos kis program, mellyel az
apróbb beállításokat lehet kényelmesen módosítani, amit egyébként
felesleges időpazarlással lehetne - olvasható a program súgójában.
A program, eredetileg német nyelvű, ettől nem kell megriadni, a Downloads
menüből kiválasztható a magyar változat is. Előnyösebb a csomagolt
változatot letölteni. A program, segítséget nyújt Windowsunk
legkritikusabb részeinek beállításában. Kapcsoló négyzetek
bepipálásával, magyarázószöveg kíséretében magunk dönthetjük el, hogy
mit teszünk. Hagyjuk meg a Windowsnak az automatikus frissítés
lehetőségét, vagy ne felejtsük el, gondoskodni róla! Minden beállítás
visszaállítható.
Óvakodjunk bármilyen további rendszerbuheráló segédprogram
használatától, rendszerösszeomláshoz vezethet!
További rendszerbeállítások végett, olvassuk figyelemmel a Windows
súgóját! Kerüljük a rendszerleíró adatbázisban (Registry) való
elhamarkodott matatást! Legyünk óvatosak az interneten vagy máshol
fellelhető, nem hivatalos dokumentációkkal, még akkor is, ha tapasztalt
rendszergazdától származik! Számítógépünk összetevői, használt
szoftvereink (akár verziószámban) nagy valószínűséggel eltérőek
lehetnek, így a fellelt leírás nem lehet teljes mértékben megfelelő!
Kellemes Windows-ozást! Legyen öröme!